Judy szemszögéből

Gavin velem maradt az éjszaka hátralévő részében, és mire reggel lett, engedélyt kaptam a távozásra.

– Gavin, tudok járni – kuncogtam, miközben kivitt a kórházból a várakozó autó felé. Erik volt a sofőr, és türelmesen ült a vezetőülésben.

– Nem kellene járnod – mondta, szeretettel megcsókolva az arcomat. – Most, hogy itt vagyok… soha többé nem kell járnod.

Újra nevettem, és megüt