Azon az éjszakán Daemonikai aludt, és látta őket.

A folyó partján álltak a fiai – Myka és Alvin. De a múlthoz képest nem voltak szomorúak. Szemükben már nem volt a bűntudat vagy a bánat súlya.

Nem, a fiai mosolyogtak, integettek neki.

Daemonikai a túlsó partról futott, a víz lágy hullámokban szétvált, ahogy átkelt rajta, és amikor elérte őket, szoros ölelésbe vonta mindkettőt.

– Apa… – suttogta Al