Kétségbeesetten küzdöttem a szorításában, és egy ponton elengedett.

– Te... te miért vagy itt? – kérdeztem rekedt hangon, miközben próbáltam elkúszni tőle.

A férfi felnevetett, és leguggolt a padlóra. – Talán elfelejtettél? – kérdezte, mire én még néhány hüvelyknyit hátráltam.

– Ó, ugyan már, kicsikém, nem kell félned tőlem – szólalt meg, miközben lassan kezdte lehúzni a kesztyűjét.

Rémülten figye