Másnap reggel, amikor kijövök a hálószobámból, Janeen odajön hozzám egy pohár narancslével – gyerekkoromban mindig ezzel indítottam a napot –, de alig veszem észre, ahogy a kezembe nyomja, mert túlságosan lefoglal a házam emeleti nappalijából nyíló hihetetlen kilátás.

A házam.

– Ó, istenem – motyogom, odasétálva az üvegajtóhoz, ami a hatalmas hátsó teraszra vezet. Janeen velem jön, kicsit kajánul