A héttel későbbi ebéd, finoman szólva is, kínos. Körülbelül tíz másodpercenként mondok egy hálaimát, amiért Daniel egy pillanatra sem mozdult mellőlem, bájosan hárítva a kérdéseket és csevegve a Biancikkal és az Aldenekkel is, miközben én csendben maradok, és kedvesen mosolygok.

Felnézek a jóképű vőlegényemre, és egy kicsit megrázom a fejem a nevetésen, ami a torkából buggyan elő valami apám által