Iván marad… későn. Sokkal túl későn.

Látom apám arckifejezését, amikor hazajön a bevásárlással, és meglát engem itt a majdnem-ex-pasimmal, aztán rápillant a férjemre, aki a kanapén ül a barátjával. Nem hallom, de látom, ahogy összezavarodva felnyög.

Iván kicsit nevet. "Be kéne mennem köszönni?"

"Nem," mondom, átkarolva a térdeimet, kezd kicsit hűvös lenni, ahogy leszáll az éjszaka. "Szerintem senk