Két nappal később, kora reggel, még a napfelkelte előtt, átfordulok az ágyban, és finoman megcsókolom Kent vállát.

– Kent – suttogom, elég hangosan ahhoz, hogy tudjam, fel fogja ébreszteni. – Kent, ébredj fel.

Egy kicsit pislog, ráncolja a homlokát, majd még jobban becsukja a szemét. – Nem – morogja, elfordulva tőlem.

– Kent! – mondom, nevetve, és a vállára teszem a kezem, hogy finoman megrázzam.