Névtelen.

A szoba csendes, csak az óra halk ketyegése hallatszik a falon. Hátradőlök a székemben, kinyújtva a lábam, miközben a velem szemben ülő két ember türelmetlenül fészkelődik.

– Túl sokáig tart – motyogja a nő frusztráltan. – Évek óta tervezzük ezt, te meg úgy ülsz itt, mintha tiéd lenne a világ összes ideje.

Megértem őt, de nem a természetem része a kapkodás, ám ő ezt egyáltalán nem így lá