Egy pillanatra elhallgat, majd megszólal: – Mi lenne, ha hozzám költöznél?

Rábámulok, majd feltör belőlem a nevetés.

– Komolyan beszélek – mondja homlokráncolva.

– Szeretlek, Drágám, de kösz, nem – mondom még mindig nevetve.

Emlékszem az egyetemi éveinkre, és soha többé nem akarom megismételni azokat. Van valami végtelenül helytelen abban, ha az embernek hallgatnia kell a legjobb barátnője nyögése