Rövid időre lehunyom a szemem, és egy másodpercre a bennem dúló káosz kissé elcsendesedik. Kis idő elteltével Noah lassan hátrébb húzódik annyira, hogy rendesen a szemembe nézhessen.

– Jól vagy? – kérdezi halkan.

Gyengén bólintok. Amíg rá vártam, legalább annyit sikerült elérnem, hogy már nem remegek.

Noah még egy másodpercig figyelmesen tanulmányozza az arcomat, mielőtt visszavezetne a kanapéhoz.