Egy pillanatig mozdulni sem tudok. Az egész testem megfeszül, ahogy Brookot bámulom, aki olyan lazán ül a nappaliban egy könyvvel a kezében, mintha nem töltött volna hónapokat azzal, hogy az életemet egy alig túlélhető rémálommá tegye. Mintha nem próbált volna megölni. Mintha nem rabolta volna el a lányomat.

A szívem olyan hevesen kezd verni, hogy már fáj, és hallom a lüktetését a saját fülemben.