Bailey szemszögéből:

Az út csendes volt, de egyáltalán nem kínos. Furcsán megnyugtató volt.

Az út felénél Kaleb a combomra tette a kezét. Nem állt szándékomban levenni a kezét, de éreztem, hogy ideges, hogy le fogom venni, a szorításában érezhető feszültség miatt. Azonban, ahogy telt az idő anélkül, hogy levettem volna a kezét, ellazult, és szorosabban fogott.

– Hova megyünk? – kérdeztem, lopva rá