– Jobban nézel ki, mint hétfőn – mondja Dylan, hosszan, oldalról pillantva rám.

– Hogy érted? – kérdezem, bár pontosan tudom, mire gondol. A rohadt mosoly. Nem tudom levenni az arcomról. Szerda van, és még mindig nem hevertem ki azt a boldogságot, hogy Linc átjött azon a hétfő délutánon. Este elment, és az a pár óra, amit együtt töltöttünk, beszélgetve, főzve, ugratva, nevetve, életem legjobb órái