Luca úgy kérte meg a kezem, mintha csak egy kosárlabda meccsre invitált volna.

Nevettem a képébe, mert azt hittem, viccel, egészen addig, amíg az arca egy izmot sem rándult.

"Komolyan gondolod?" - kérdeztem számon, mire ő csak annyit felelt: "Nagyon is." Majd hozzátette, hogy bár nem szeretne, ott kell lennie apja temetésén, és amint az lezajlott, visszatér ide. És hogy addig van időm gondolkodni,