Damien egykor mogorva arca másodpercek alatt felderült, most, hogy belegondolt, maradhat is...

– Tudod mit? Azt hiszem, rossz főnök vagyok, amiért megpróbáltalak kirúgni az első munkanapodon... szóval mostantól a titkárom vagy.

Olivia felvonta a szemöldökét a 360 fokos fordulat láttán, amit a szavai vettek, nemrég még ellenezte, hogy itt maradjon? És miért ilyen kedves?

– Tényleg? – A szeme felcsillant örömében, amikor bólintott. Már épp elhagyta volna az irodát, amikor meghallotta a következő szavait...

– Meg fogom bánni, hogy velem dolgozol!

***

Sandy Parker kuncogott, amikor hirtelen egy apró test átölelte.

Az unokája, Kelvin volt. Nem sokkal később meghallotta Bianca hangját, ami úgy hangzott, mintha telefonon beszélne...

– Nagyi, nem mondtad, hogy beugrasz... hoztál nekem csokit?

Sandy kézen fogta, és a nappali sarkában lévő kis, négy személyes étkezőasztalhoz vezette.

– Persze, hogy hoztam csokit... de mint tudod, a lyukak nem barátságosak a kisgyerekekkel... csináltam neked egy nagyon finom uzsonnát.

Kelvin szeme elkerekedett, amikor meglátta a tányérnyi sütit és a pohár tejet az asztalon.

– Hű, nagyi... sütit sütöttél nekem!

Sandy bólintott. Elnézést kért, amikor megcsörrent a telefonja.

– Igen, drágám... küldd el nekem a portfóliójukat, amilyen hamar csak tudod... köszönöm – mondta mosolyogva. Előbb-utóbb megtalálja a megfelelő férfit a lányának...

Kelvin azonnal tudta, mire gondol ezzel, de mint mindig, most is itt volt, hogy megvédje anyukáját a rossz férfiaktól.

– Parker asszony... sajnálom, most mennem kell... anyukám épp hívott, valami baj van az autójával.

Sandy elintegette. Nem bánta, legalább itt volt, hogy maga gondoskodjon az unokájáról, mielőtt Olivia hazaér a munkából. És ha már Olivia... hogy van ő?

***

Bella egy nagy rakás aktát dobott Olivia asztalára, ami már így is tele volt különböző színű aktákkal.

– A főnök azt mondta, ma a nap végéig el kell rendezned mindet, különben éjszakázol.

Olivia dühösen zihált fel és le. Tehát így akarta elérni, hogy megbánja a döntését, hogy vele dolgozik?

– Ledobtad, ugye? Akkor miért nem mész már?! – förmedt rá ingerülten a ribancre, aki előtte állt. Így bánnak minden új alkalmazottal, akit felvesznek?

Hangos döbbenet támadt a többi alkalmazott között. Senki sem mert még visszaszólni Bellának, ő volt a második főnök, amikor a főnök nem volt a közelben.

Bella pupillái kitágultak, és összeszorította az állkapcsát, miközben lenézett a nőre, aki egy kicsit sem félt tőle.

– Süket vagy, vagy mi? – kérdezte Olivia még egyszer felvont szemöldökkel.

– Hogy mersz ilyen hangnemben beszélni velem?! Tudod te, ki vagyok én?!

Olivia vállat vont. Nem értette, miért teszik fel neki ezt a kérdést az emberek, amikor őszintén szólva nem is érdekelte.

– Kérlek, ne kiabálj! Sok dolgom van, és ha nem bánod... kérlek, menj most – tette hozzá Olivia, és nézte, ahogy Bella dühösen elviharzik.

Újra a számítógépére nézett, és hirtelen érezte, hogy valaki bámulja. A tekintetét a többiekre szegezte, akik gyorsan elvonták a tekintetüket, és úgy tettek, mintha valamit csinálnának az asztalukon.

– Furcsák – motyogta.

Néhány perccel Bella távozása után megcsörrent a telefon az asztalán. Egy ideig bámulta, mielőtt a füléhez emelte.

– Az irodámba, azonnal!

Olivia összébb húzta magát, és elhúzta a telefont a fülétől. Érezte, hogy nincs jó hangulatban, hallva a dühös hangját.

***

Damien hátradőlt a székében, a kezét a halántékán tartva. Mellette állt Bella, aki mosolygott.

Olivia, aki előttük állt, máshová fordította a tekintetét, hogy elkerülje a kérdő tekintetét.

– Te...

– Mielőtt leszúrnál... nem én voltam a hibás, ő kezdte egyértelműen... de ha meg akarsz büntetni egy hibáért, amit nem én követtem el... nyugodtan megteheted, egyszerűen tárcsázom a fekete kártyán lévő számot – hadarta Olivia, megszakítva Damien beszédét.

Damien felült, és leeresztette a tekintetét rá. – Fenyegetsz engem? – A hangja mély és követelőző morajlással jött ki.

Bella volt a legdühösebb. Nem hitte el, milyen udvariatlan és neveletlen ez az újonc, különösen a főnökkel.

Nem volt benne biztos, mi változtatta meg a véleményét, miután ma kirúgta.

– Bella...

Bella kiegyenesedett, és egy kis mosolyt küldött neki.

– Igen, főnök?

– Hagyj minket – parancsolta, miközben a szeme a merész nőn pihent, aki előtte állt. Nem tudta pontosan megfogalmazni, mit talál ismerősnek ebben a nőben.

Bella mosolya lefagyott az arcán, de összeszedte magát, és elhagyta az irodát, egyedül hagyva a kettőt.

Olivia figyelte, ahogy feláll a székéből, lassan és megfélemlítően lépett felé. Meglepetésére nem tett kísérletet arra, hogy hátráljon, vagy idegesen pislogjon.

– Mit próbálsz tenni?

Damien megragadta a karját, és gyengéden a falhoz lökte, a kezét a feje fölé helyezve. Leeresztette a tekintetét rá.

– Még csak hat órája vagy itt, de ennyi idő alatt tizenöt szabályt sikerült megszegned.

Olivia elmosolyodott. Beharapta az alsó ajkát, és ugyanakkor a keze megragadta a nyakkendőjét.

– Én király vagyok, nem tudtad? És amúgy sem vagyok az a szabálykövető fajta... kérdezz csak körbe.

Damien lerántotta a nyakkendőjét a kezéből, és hátralépett tőle, de ehelyett ő lépett előre felé.

Ez addig ment így, amíg Damien meg nem érezte az asztalát a háta mögött. Hitetlenkedve nézett rá.

Hogy a fenébe ilyen bátor? Ilyet tenni a saját főnökével??

– Hirtelen félsz tőlem, főnök? Nem próbáltál kemény lenni az előbb?

Olivia felemelte a kezét a gallérjához, és megigazította, és épp ekkor nyílt ki az ajtó, és egy kecses alak lépett be.

– Drágám...

A léptei félúton megálltak, ahogy a barátjára bámult, akit épp egy női alkalmazott próbált elcsábítani.

Olivia és Damien a fejüket a hölgy felé fordították, aki épp belépett az irodába.

– Rihanna... eljöttél.

Rihanna szeme dühösen lángolt, ahogy a nőhöz ment, aki még mindig Damien ingébe kapaszkodott. Felemelte a kezét, hogy arcon üsse Oliviát, de legnagyobb bánatára a kezét könnyedén elkapták a levegőben.

– Ne próbáld meg azt a hibát elkövetni, hogy felemeled rám a kezed! – figyelmeztette Olivia szigorú tekintettel.

Rihanna barna szeme elkerekedett a meglepetéstől. Megtántorodott, amikor Olivia erőteljesen leengedte a kezét.

– Hogy mersz?! Hogy mersz megpróbálni elcsábítani a barátomat?!

Olivia hátracsapta a szőke haját, ami végigsöpört Damien arcán. – Kérdezd meg a barátodat, és kímélj meg ettől a drámától! – mondta közönyösen, és otthagyta őket az irodában.