Lucas

Végre megérkezünk az Árnyék Pang Falkához, és a szívem úgy kalapál, mintha egy átkozott maratont futottam volna. Az egész út alatt ott ültem, mint egy szobor, bámultam ki az ablakon, Ariára gondolva. Az arcára, a nevetésére, ahogy rám néz, mintha én lennék az egész átkozott világa. Igen, már most hiányzik. Szánalmas, de mindegy. Viszont most? Most a valóság arcon csap. Ideje foglalkozni az a