Lucas

Épphogy csak vánszorgok, mintha örökkévalóság lenne. Az isten tudja, mennyi idő telt el. Eleinte csak bolyongtam, mint egy átkozott idióta, fogalmam sem volt, merre tartok. De végre... végre... megpillantom az ösvényt. A helyeset, ezúttal. Kurva sok időbe telt, de most világosan felismerem, hála annak az átkozott fának, ahova Aria és én bevéstük a kezdőbetűinket.

Igen, az a fa. Az az emlék.