Laura megdermedt a lakóház bejáratában, idegei remegtek, ahogy Weston mozdíthatatlan árnyékként állt mellette. Ujjai a tenyerébe mélyedtek a nyugalom ellenére, amit sugározni próbált.

Weston kiemelte az autóból, ölben vitte át az előcsarnokon és végig a csendes folyosón. A férfi karjaiban kevésbé érezte magát betegnek, inkább egy mellkasára tűzött dísztárgynak.

– Csak tegyél le a kanapéra – nyögte