A nyelvem hegyével végigfutottam a belső combján, nyalogatva a puha, selymes bőrét. Lehunyta a szemét, a feje hátradőlt a párnán.

– Ah… Ó… – kezdett nyögdécselni.

– Ó, édesem, még el sem kezdtem. Mondd, hogy akarsz engem. – Bár már tudtam a választ, azért megkérdeztem.

– I-Igen! Ó, igen, akarlak, férjem. Szükségem van rád! – zihálta.

Elmosolyodtam a kétségbeesett reakcióján. Teljesen az enyém volt