**Tristan szemszögéből**

Rowan távozása után túl nagy volt a csend a házban. Az a fajta csend, ami nem megnyugtat, hanem az idegeiden táncol, mintha maga a csend gúnyolna, mégis érezni lehetett a feszültséget a levegőben. Camille még mindig az asztalomnál ült, a kezében egy borospohárral, a mosoly pedig szinte bele volt vésve az ajkába, mintha odanőtt volna. Nem is próbáltam leplezni az idegessége