– Állj – mondta Brian, felemelve a kezét.

Garwood erre megszólalt: – Uram, ezen a hétvégén van az édesapja hatvanadik születésnapja. A Ritzben lesz. A húga hívott az imént, hogy szeretne-e elmenni.

– Mondd meg neki, hogy elfoglalt vagyok – sóhajtotta. – És intézd el, hogy elküldjék az ajándékot, valami nagyot és drágát.

Garwood egy pillanatig habozott. – Amióta visszatért Los Angelesbe, nem ment haza meglátogatni a családját. Ez alkalommal...

– Ennyi elég – szakította félbe Brian szigorú arccal. Kezdett sötétedni, és látta, ahogy a foszforeszkáló utcai lámpák távolról egyenként felvillannak. – Vedd fel Alessát, és vidd haza.

Garwood visszatartotta a nyelvét, bólintott, és elindult.

Judy odasietett. – Ó, tudod, milyen rossz a kapcsolata Mr. Sterlingnek az apjával – sziszegte. – Miért kell folyton felhozni? Tudod, hogy csak feldühíti.

Garwood erőltetett mosolyt erőltetett az arcára: – Csak tudni akarom, miért. Olyan érzésem van, mintha mindenhol titkok lennének ebben a családban, és én egyet sem ismerek.

Már két éve Brian személyi testőre volt, ami nem volt elég ahhoz, hogy megfejtse a Sterling család gordiuszi csomóját. Judy eközben Mr. Sterling mellett volt a születése óta, és minden részletet tudott róla. Garwood szerint sok szempontból olyan volt számára, mint egy anya.

Judy egy olyan pillantást vetett Garwoodra, ami azt mondta: "hagyd abba", és elutasítóan intett a kezével. – Engedd el, Garwood. És különben is, nem kérte Mr. Stirling, hogy küldd haza azt a fiatal lányt? Rajta, rajta! – mondta, tapsolva a kezével.

***

Amikor Alessa a kapuhoz ért, rájött, hogy még mindig nem tudja, ki is valójában ez a férfi.

Úgy döntött, összeszedi a gondolatait arról, amit tudott.

Egyedülálló, mert nem viselt gyűrűt. És jóképű. Alessa ettől egy kicsit elpirult.

Úgy tűnt, hogy érdekli őt, de valami szörnyűséget tett vele.

Uram, milyen alkut kötöttem? – gondolta.

Megbánás – vagy inkább vevői megbánás? – fogta el. Bizonytalanul állt egy tölgyfa lombkoronája alatt, kicsit távolabb a felhajtótól, amikor megszólalt a telefonja. Felvette, Jose volt az. – Hol vagy?

Összehúzta a szemöldökét. – Tessék?

– Ezen a vasárnap van a nagypapám születésnapja – mondta Jose türelmetlenül. – Holnap reggel érted megyek. Öltözz fel csinosan, és ne hozz rám szégyent.

Összeszorította a fogát: – Én. Nem. Megyek. És nem akarok többé veled és a családoddal foglalkozni.

Jose hangja hideg volt: – Én sem akarlak oda vinni, de nem rajtam múlik. A nagypapám ragaszkodik a családhoz. És hálás lennék, ha nem haragítanád rám. Holnap érted megyek, és ne hozd magaddal a búskomor arcodat. Próbálj meg egy kicsit felvidulni, mi?

– Én... – Jose letette a telefont, mielőtt tiltakozhatott volna.

Hirtelen minden korábbi gondolata Mr. Sterlingről elszállt. Bármit is akart, megérte az árat, hogy megszabaduljon Josétól és az unokatestvérétől, Mandytől.

A kavicsos felhajtó végénél a kapuhoz ért. – Már ilyen hamar megy, kisasszony? – intett a biztonsági őr.

Rámosolygott, ahogy az kényelmetlenül állt.

Épp kérdezett volna a biztonsági őrtől, amikor Garwood utolérte a kocsijával. Fejét kidugva az ablakon: – Schultz kisasszony, kérem, szálljon be a kocsiba, Mr. Sterling megkért, hogy vigyem haza.

Beszállt, és elhajtottak.

Útközben Alessa további információkat próbált kiszedni erről a Sterling úrról, és arról, hogy mibe keveredett. De Garwood jó volt a munkájában, és sztoikus maradt. – Schultz kisasszony, azért vagyok itt, hogy hazavigyem, nem azért, hogy húsz kérdést játsszunk. Ha kérdése van Mr. Sterlingről, kérdezze meg őt magától.

Nos, ennyi volt. – gondolta.

Alessa összevonta a szemöldökét: – Mr. Sterling mindig ilyen parancsolgató?

Garwood vállat vont: – Hamarosan megtudja.

Alessa sóhajtott, és visszacsúszott az ülésébe.

– Itt álljon meg, kérem – mondta Alessa, amikor bekanyarodtak az utcájukba. Garwood megállt, ő kiszállt, és anélkül rohant be a házba, hogy visszanézett volna. Mielőtt felért volna a lépcsőn, egy kéz megfogta a vállát, és ott volt Mandy, vigyorogva. – Alessa? – mondta Mandy. Pizsamában volt, és gabonapelyhet evett. – Hol voltál? Hirtelen Mandy képe Jose felett felvillant az agyában, mint egy futótűz. Rosszul érezte magát, és kétségbeesetten akarta kitörölni a képet a fejéből, ezért Mr. Sterlingre gondolt helyette.

Amint megjelent az arca a fejében, azok az undorító képek Mandy és Jose eltűntek.

– Hmm? – válaszolta Mandynak, visszahajtva a fejét.

– Miért sietsz? Hova mentél ma este?

– Csak sétáltam egyet.

– Tényleg? – mondta, hangja kérdőre vált. – Kivel? Láttam az autót – ki a fene volt az? Mandy egyenesen a torkának ugrott.

– Senki sem küldött vissza, oké? Tévedsz.

– Nem, igazam van, és tudom, mit láttam. És nem Jose autója volt. – Egy kis irigység csúszott Mandy hangjába, ahogy egy macska nyávog a harc előtt. Felindult, hogy felmenjen a lépcsőn, de Mandy elállta az útját, és folytatta: – Nem akarok kioktatni, kishúgom, de ha jó feleség akarsz lenni Josénak, nem mehetsz el csak úgy más férfiak autójával ilyenkor este.

Alessa nem akart hinni a fülének. Micsoda pofa – nem kevés iróniával fűszerezve.

Szardonikus mosollyal bámult Mandyre.

Mandy meztelennek érezte magát Alessa pillantása alatt. – Ne nézz rám így! – mondta, elütve a kezét az arcától.