– Szia, Nina – mondta a Luna.

Teljesen fehérbe volt öltözve. Még a haja, a szempillái és a szemöldöke is hófehér volt, a bőre pedig olyan sápadt, mint egy szellem. Az egyetlen szín rajta a vörös szeme volt, ami megvetően bámult rám. De bár a szeme hidegen nézett rám, mosoly volt az arcán. Úgy éreztem, mintha egy olyan ember arcába néznék, aki semmi másra nem vágyik, csak hogy megöljön.

– A-Anya! –