Isaac

Jessie – az én tökös, makacs vezérigazgató-harcosom – sűrűn pislog rám. Lehet, hogy sérült és fáradt, de az a két zöld szem, amely a meglepetéstől, vagy talán a hitetlenségtől kerekre nyílt, egyszerűen gyönyörű.

A tekintete egyre melegebbé válik, míg végül azt suttogja: – Tudom.

– Micsoda? – Ennyi a válasz, amit kapok? Nincs több kérdés? Semmi szenvedélyes „én is szeretlek”?

Az arcomhoz nyúl