– Mit mondott? – Wilbur arckifejezése hideggé vált. Hogy merészel ez az ember ilyen bunkó lenni, miután nekiment?

A férfi hidegen felhorkant. – Melyik osztályról jöttél, és mi a neved?

– Hasonlóképpen, ön melyik osztályról jött, és mi a neve? – vágott vissza Wilbur hűvösen.

A férfi büszkén jelentette ki: – Én vagyok a Cape Konzorcium alelnöke, Stanley Lowes. Itt dolgozol?

– Mondhatjuk úgy is – felelte Wilbur nyugodtan.

Stanley gúnyosan elmosolyodott. – Ki vagy rúgva. Takarodj kifelé, de azonnal!

Wilbur hitetlenkedve, bosszúsan elmosolyodott. – Csak úgy kirúg valakit?

– Mit fogsz tenni ellene? Kirúghatlak, ha akarom. – Stanley arcára volt írva a megvetés.

Wilbur lassan így szólt: – Ó, egek, egy hatalommal bíró ember.

– A központ küldött engem, a Kardon tartományi kirendeltség alelnökét, hogy felügyeljem itt a dolgokat. Még Miss Faye Yves is alattam dolgozik, nemhogy te. – Stanley leereszkedően nézett le Wilburre.

Wilbur a homlokát ráncolta. Épp ekkor Faye kinyitotta az ajtót, és meglátta Stanley-t. – Mi folyik itt?

– Miss Yves, ez a fickó épp belém jött, és még csak bocsánatot sem kért! Ki fogom rúgni. Túl bunkó és szakszerűtlen ahhoz, hogy itt dolgozzon – jelentette ki Stanley magabiztosan.

Faye odalépett, és lekevert egy pofont Stanley-nek.

A csattanós pofon Stanley-t kábultan hagyta.

– Mi a fenét művel, Miss Yves? – üvöltötte Stanley.

Faye hidegen gúnyolódott: – Ki van rúgva. Tűnjön el!

– Micsoda? – Stanley hitetlenkedve nézett Faye-re. Jó időbe telt, mire magához tért, és kinyögte: – Nincs joga kirúgni engem. A központból küldtek.

– Valóban? – Faye elővette a telefonját, és felhívta a központot. Egy másodperccel később átnyújtotta a telefont Stanley-nek. – Vegye fel!

Hideg futkosott Stanley hátán, ahogy fogadta a hívást.

Reszketni kezdett, ahogy a telefont tartotta, képtelen volt kinyögni egy szót is.

Faye visszavette tőle a telefont. – Most már eltűnne?

– Miss Yves, hadd magyarázzam meg! – Stanley halálra rémült. A központ az imént nagyon szigorú volt vele. Nemcsak kirúgták, hanem utasították is, hogy térjen vissza büntetésért.

Tudta, milyen kíméletlenek a biztonságért és fegyelemért felelős emberek, és lehet, hogy félholtan végzi.

Faye azonban csak annyit mondott: – A központnak magyarázkodhat, amennyit akar. Tűnjön el, most!

Stanley tudta, hogy minden reménye elveszett. Átvillant az agyán a gondolat, hogy mi vár rá, teste görcsösen összerándult, majd elájult a sokktól.

Wilbur a homlokát ráncolta. – Mi a fenét műveltek ezek? Hogy vették fel őt egyáltalán?

– Sajnálom, Főnök. – Faye bocsánatkérően meghajolt.

Wilbur felsóhajtott. – Nem a te hibád. – Miután ezt kimondta, távozott.

Wilbur távolodó alakját nézve Faye felsóhajtott, és letörölte a homlokáról az izzadságot.

Wilbur gyorsan bekapott valamit, és taxit hívott, hogy hazamenjen.

Már dél volt, mire hazaért. Yvonne és Blake szenvedélyes ölelésbe fonódtak a nappaliban, flörtöltek és nevetgéltek.

Wilbur körülnézett, és észrevette, hogy az anyósáék sehol sincsenek. Bizonyára szándékosan kerülték a helyzetet.

Wilbur nem törődött velük, egyenesen a szobája felé vette az irányt.

– Állj meg! – kiáltott utána hangosan Yvonne.

Wilbur megtorpant, és Yvonne felé nézett.

Yvonne felkelt, odasétált Wilburhöz, és gúnyosan így szólt: – Te tényleg egy szánalmas alak vagy. Tényleg nem teszel semmit még akkor sem, ha a saját feleségedet más karjaiban látod?

– Megvannak a módszereim arra, hogy megmutassam, férfi vagyok, de abban már kételkedem, hogy te ember vagy-e – mondta Wilbur nyugodtan.

– Hogy merészelsz szidni engem? – Yvonne tüzet okádott, és tenyérrel Wilbur arca felé lendített.

Azonban Wilbur egy gyors mozdulattal elkapta a csuklóját, mire Yvonne fájdalmasan felkiáltott.

Blake azonnal odarohant, hangosan lihegve: – Engedd el Yvonne-t!

Wilbur könnyedén elmosolyodott, de nem engedett a szorításon.

Blake dühös volt, és ököllel Wilbur arca felé ütött.

Wilbur lába villámgyorsan kirúgott, és a következő pillanatban Blake már a földön feküdt, fájdalmában üvöltve.

Csak ekkor engedte el Wilbur Yvonne-t. A nő hátratántorodott néhány lépést, fájó csuklóját szorongatva.

Wilbur mindkettőjüket hidegen végigmérte. – Ne próbáljatok erőszakoskodni velem. Ti fogjátok megszenvedni.

Blake küzdött, hogy lábra álljon. Épp kiabálni akart Wilburrel, amikor megcsörrent a telefonja.

Elővette, hogy megnézze, és azonnal felvette.

Egy pillanattal később kárörvendő arckifejezéssel fejezte be a hívást, mintha már nem is érezne fájdalmat. Így szólt a nőhöz: – Yvonne, később visszavágunk neki! A Cape Konzorcium aláírja velem a megállapodást! Bemegyek az irodába elintézni a papírmunkát. Neked is jönnöd kellene.

Yvonne bólintott. Vadul Wilburre meredt, mielőtt Blake felé fordult volna. – Rendben, jól hangzik. Előbb intézzük el a munkát.

Blake Wilbur felé nézett, és fenyegető hangon mondta: – Csak várj. Még nem végeztünk.

– Várni fogok – mosolygott Wilbur.

Blake hidegen gúnyolódott, majd sietve távozott Yvonne-nal.

Az ötmilliárd dollár nagy dolog volt számára, és meg kellett szereznie.

Wilbur nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon fel, ahogy a pár távozott.

– Micsoda jó műsor! Kíváncsi vagyok, milyen képet vágtok majd, ha felgördül a függöny – motyogta maga elé Wilbur, miközben visszatért a szobájába.

Blake eközben azonnal a Cape Konzorciumhoz sietett, és belépett Faye irodájába.

Faye az íróasztalánál ült, amikor Blake hízelgő mosollyal és végtelen üdvözlésekkel belépett.

– Foglaljon helyet – mondta Faye udvarias hangon, mosolyogva.

Blake azonnal leült, Faye pedig elővett egy paksaméta aktát, és Blake elé tette. – Áttekintettük a pénzügyeit, és jóváhagytuk őket, Mr. Woods. Amint ezt aláírja, átutalunk ötmilliárd dollárt a céges számlájára.

Blake repesett az örömtől, felcsapta az aktákat, hogy átnézze őket.

Egy pillanattal később az arckifejezése döbbentre változott, és így szólt: – Miss Yves, nem történt valami tévedés? Miért kérik, hogy ennyi embert engedjünk be az igazgatótanácsunkba?

Faye elmosolyodott és így válaszolt: – A források felhasználásának felügyelete miatt. Itt ötmilliárd dollárról beszélünk. Mi van, ha történik valami, és senki sincs ott, hogy nyomon kövesse? Hogyan fizetnének vissza minket?

– Igen, de… ez túl sok ember, nem?

Blake a dokumentumot bámulta, szíve tele volt vonakodással. A részvényesi százalékokat félretéve, az igazgatótanács aránya felborulna, a Cape Konzorciumnak több tagja lenne, mint a Woods Corporate-nek. A Cape Konzorcium akár ki is rúghatná Stanley-t az igazgatótanácsból, ha akarná. (Megjegyzés: A szöveg itt valószínűleg Blake-re utal Stanley helyett, vagy Stanley Lowes szerepére a múltból, de a fordításban hű maradok a forrásszöveg logikájához, feltételezve, hogy Blake magára gondol, vagy Stanley a felügyelő.)

Faye előrehajolt, félelmetes jelenléttel.

– Mr. Woods, önnek ezt ugyanolyan jól kell tudnia, mint nekem. A cégének valóban fényes jövője van, de kicsit túl gyorsan haladtak, és megszakadt a tőkelánc. Csak a Cape Konzorcium elég tőkeerős és hatalmas ahhoz, hogy a helyes útra segítse a Woods Corporate-et. Ezenkívül mi vagyunk a Cape Konzorcium. Miért törnénk magunkat egy olyan kis cégért, mint az önöké? Túlgondolja a dolgokat.

Blake dilemmába került. Igaz volt, hogy a Woods Corporate tőkelánca megszakadt, és szorult helyzetben voltak.

Ezért kérte a Cape Konzorcium segítségét, és ezért vette fel a kapcsolatot Yvonne-nal is. Szüksége volt egy B-tervre.

Ha a Cape Konzorcium visszautasítja a segítséget, feleségül veszi Yvonne-t, és a Willow család pénzügyeit használja fel, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot, mielőtt teljesen bekebelezné a Willow vagyont.

A Willow család vagyona azonban csak rövid ideig tartaná a felszínen. Az ötmilliárd dollár viszont végleg talpra állítaná a cégét.