Odasétálok mellé, és karjaimba zárom; az arcát a hasamba fúrja, és szorosan átöleli a derekamat. De nem sír. Nem tudom biztosan, hogy azért, mert arra koncentrál, hogy nyugodt maradjon érte – hiszen a köteléken keresztül érzik egymást –, vagy azért, mert épp beletörődik a lehető legrosszabb kimenetelbe. Nem szólok semmit; ha beszélni akar, majd fog.

Ezúttal órák teltek el, mire egy gyógyító vissza