A templom felé vezető úton egyetlen szót sem szóltam. Aristo mellettem ülve ostoba vicceket sütögetett, de nem válaszoltam neki. Nem voltam abban a hangulatban, hogy tettetnem kelljen a boldogságot. Bár megértettem Cahir döntését, ez nem jelentette azt, hogy örülnöm is kell neki, ahogy azt sem, hogy nem lehetek dühös, amiért a társam a hátam mögött tervezgetett helyettem, majd az egészet az utolsó