Elvesztettem az időérzékemet, ahogy ott raboskodtam a tömlöc mélyére zárva, akár egy utolsó, mocskos bűnöző. Eleinte próbáltam számolni a napokat, de a helyet sötétség uralta. Nem tudtam megkülönböztetni, mikor száll le az éj, vagy mikor hág a nap az égbolt tetejére. Minden egyes nap sötétséggel és kínnal volt terhes. Testem még mindig sajgott, mióta lelöktek az erkélyről. Talán el is tört bennem