Az ideális pasim egy olyan srác lenne, aki nem akar azonnal ágyba vinni, szereti az irodalmat és a könyveket, és udvarias.

A nővérem szerint az ilyen férfiak a 21. századra már kihaltak. Azt vágta a fejemhez, hogy folyton mindenféle kocka dologról álmodozom, és ezért vagyok még mindig szűz.

De miért is kellene? Még sosem voltam szerelmes. Én csak valami intimebbre várok.

De most, hogy Daniel feltűnt a színen, egy tündérmesében élek. Már pár hónapja járunk, miután első látásra egymásba szerettünk egy könyvesboltban.

Gondoskodó, figyelmes, és jó hallgatóság, ami általában az én szerepem szokott lenni – végül is a tanácsadás a szakterületem. Nem próbál sürgetni, hogy túl messzire menjünk túl gyorsan, ami megkülönbözteti a többi sráctól, és tökéletesen illik a saját tempómhoz.

Ma, a könyvesboltban, ahol először találkoztunk, belekortyolok a cappuccinómba, miközben a barátom magas, nyúlánk alakját nézem, ahogy gesztenyebarna, göndör haja a zöld szemébe omlik. Daniel mindig olyan csinosan öltözködik, ma tökéletesen vasalt szürke nadrágot visel, a csuklóján pedig egy csillogó ezüstóra van.

Várjunk csak, gondolom, és összeszűkített szemmel közelebbről is megnézem. Azok ott gyémántok az üveglap alatt?

Az ajkamba harapok, azon tűnődve, miért van a barátomnak gyémántórája. Úgy értem, én csak egy csóró egyetemista vagyok – talán gazdag?

Mozgást látok Daniel válla fölött, és ahogy odanézek, a szemem elkerekedik. – Daniel, van ott… egy fickó. És pont minket bámul.

Daniel megfordul, hogy egyenesen a drabális fickóra nézzen, aki jóval száznyolcvan centi fölött van és csupa ín és izom. Professzionális öltönye semmit sem rejt el durva kezeiből és a kegyetlen hegből, ami átlósan fut végig az arcán, majdnem kettévágva az orrát.

– Ó, izé – mondja Daniel vállat vonva. – Ne is törődj vele.

– Hogy ne törődjek vele!? – suttogom, kissé megijedve. – Daniel, egyenesen ránk néz…

– Nem, úgy értem, velem van. – Daniel bocsánatkérő mosolyt küld felém, miközben az állam leesik a döbbenettől. – Ő Parker, ő… nos. Olyasmi, mint a testőröm.

– Ó – mondom, és a szám egy kínos O-t formál. Danielre bámulok. Testőrre van szüksége? Milyen gazdag lehet?

– Igen, csak hagyd figyelmen kívül – mondja Daniel, és hűvösen elmosolyodik. – Apám túlságosan is védelmező – forgatja a szemét. – Őszintén, annyira rástresszel a biztonságra, hogy ráférne egy olyan pszichológus, mint te, hogy adjon neki egy kis tanácsot. – Daniel ezen elneveti magát, feloldva a hangulatot.

– Bármikor – motyogom, és idegesen a hosszú, vörös hajammal játszom, aggódva az ellentéten Daniel gazdagsága és az én templom egere-státuszom között. Még soha nem találkoztam olyannal, akinek testőre van.

– Hozhatok még valamit? – Daniel és én is felnézünk a baristára, aki lenéz ránk és elmosolyodik; egy igazán jóképű, szőke hajú srác, derékra kötött köténnyel.

– Nem, köszi, Colin – mondom, és szélesen rámosolygok.

– Igazából, kérhetnénk mindkettőnknek egy újratöltést? – kérdezi Daniel, és lassan Colinra mosolyog.

– Ó, igazából… – mondom, felnézek az órára, és a fülem mögé tűröm a hajam. Ha most nem indulok, egész biztosan el fogok késni a munkámból, ahol pszichológiai értékeléseket végzek az állami börtönben.

– Akkor ő elvitelre kéri a sajátját – mondja Daniel, és feláll a kanapénkról. – Gyere, segítek. – Colin után megy a kávépulthoz.

Elkezdem bepakolni a táskámat, hogy elérjem a következő villamost, amikor észreveszem, hogy Daniel telefonja rezeg az asztalon, egy bejövő hívás. Amikor a szám eltűnik, Daniel kezdőképernyőjén egy családi fotó látható. A magas férfi hátul minden bizonnyal az apja, a másik talán egy idősebb testvér?

Miközben próbálom összerakni a képet, a telefon újra csörög – ugyanaz a szám. Hirtelen ötlettől vezérelve felkapom Daniel telefonját, a vállamra kapom a bepakolt táskámat, és a kávépult felé indulok.

– Daniel – szólok, miközben becsusszanok a pult mögé –, keresnek telefonon…

De itt hátul nincs senki. Zavartan körülnézek – pedig biztos voltam benne, hogy láttam Colint és Danielt erre jönni…

Zajt hallok a raktárból, egy furcsa, tompa puffanást és egy nyögést. Teszek két lépést előre, és bekukkantok az ajtó mögé, talán mindketten…

Úristen. Tőlem alig egy méterre a barátom a raktár falának szorítja Colint, egyik öklével a pólója anyagába markol – és szenvedélyesen csókolja.

Colin szeme csukva van, kezeivel Daniel nadrágjának gombján matat, az öve már ki van csatolva, miközben a nevét suttogja – a barátom nevét…

– Szórakoztok velem!? – kiáltom, és gondolkodás nélkül hozzávágom a telefont Danielhez és a szeretőjéhez.

Mindkét fiú felugrik, és szétrebbennek. – Fay… én… – Daniel arcán döbbenet ül. Könnyekkel a szememben kirohanok a szobából és a kávézóból.

– Fay! – ront ki utánam Daniel az utcára. – Nem érted! – megragadja a karom, és visszahúz magához.

– Tényleg kedvellek – mondja, a szeme tele bocsánatkéréssel. – Csodálatos vagy – csak a családom nem értené meg, nem hagyná jóvá…

– És akkor mi van? – kérdeztem meglepetten. – Azt akarod, hogy a kamubarátnőd legyek!? Sajnálom – kirántom a karom a kezéből. – Nem érdekel.

– Kérlek, Fay! – kiált utánam Daniel, miközben elfutok. – Kérlek… helyrehozhatom! Mennyit akarsz? Egymilliót? Hárommilliót? Tudok… – Látom, ahogy előveszi a csekkfüzetét a zsebéből.

– Nem kell a pénzed! – mondom gúnyosan. Daniel pislog, én pedig elfordulok. – Megtartom a titkodat, nem kell lefizetned. Csak nem akarlak többé látni.

És ezzel véget is ért a tündérmesém a szőke herceggel.

Sietek le az utcán, a szemem megtelik dühös könnyekkel.

Két órával később egy műanyag asztalnál ülök egy salakbeton cellában, a szemem már felszáradt, a hajamat pedig olyasminek kötöttem hátra, ami remélhetőleg profi külsőt kölcsönöz. A lábam remeg az idegességtől és, azt hiszem, egy kis utórezgéstől. Még mindig nem hiszem el, mit tett velem Daniel.

De kiegyenesedem a székemben, és mély lélegzetet veszek. Most a munkámra kell koncentrálnom, és hihetetlenül ideges vagyok a következő megbízatásom miatt.

Eddig csak egyszerű, fehérgalléros bűnözőket bíztak rám, de ma Kent Lippertről kell értékelést készítenem, a férfiról, akit a városunk Maffiakirályaként ismernek. Páratlan kegyetlensége és a hihetetlen dolgok, amiket a hatalma védelmében megtesz, hírhedtté tették a városban.

Hallom, ahogy a folyosóajtó csattanva kinyílik, és felállok a székemről, a blézeremre simítok, hogy megigazítsam. Még soha nem voltam ennyire ideges, mióta ezt a munkát csinálom.

Az őrök befordítják Lippert a sarkon, és meglepődöm – arra számítottam, hogy Lippert egy kövér, öreg, kopaszodó férfi lesz –, az a fajta zsíros, alantas figura, aki a város alvilágába való.

Ez a férfi azonban karcsú és magas, és van valami veszélyes elegancia a mozgásában. A szememmel követem, ahogy a válla megmozdul az egyenruha anyaga alatt, és ahogy az őrök kissé megremegnek, miközben leveszik a bilincset a kezéről.

Levegő után kapok, ahogy a szemem végre Lippert arcára téved, és a szám kiszárad. Sötét haja a homlokába omlik, szögletes állkapcsa van, zöld szemei fölött pedig mély ráncok barázdálódnak – úristen. Én ezt a férfit már láttam. Ma láttam, egy képen a barátom telefonján…

És újra, fiatalabb kiadásban, a barátom saját arcvonásaiba vésve.

Daniel nem csak egy gazdag kölyök. Ő a Maffiakirály fia.