– Mindig jó a honfitársaink között lenni – feleli Natália simán, nem barátságosan, de nem is hidegen.

A négyük elkezd könnyedén csevegni, én pedig csendben elosonok apám karja alól, és Dániel mellé állok. Azt a kis fülkét bököm meg, ahonnan eljöttünk, és olyan finoman kérem, amennyire csak tudom, hogy vigyen oda. Dániel rápillant az apjára, aki egy apró biccentéssel jelzi neki, amit szerintem se