„Rendben” – mondja Daniel, kissé nevetve, és hátra dől a székében, miközben ámulattal csóválja a fejét. – „Azt hiszem, ennyi elég volt a terápiából mára. Komolyan mondom, szerintem még sosem láttalak sírni. Egyszer sem életemben.”

„Hát, ne szokj hozzá” – motyogja Kent, és megtörli az arcát. Aztán komolyan a fiára néz. – „De örülök, hogy beszéltünk. Ezt gyakrabban is csinálhatnánk.”

Daniel komo