Letörlöm a könnyeimet, és széles mosolyt villantok Danielre, ahogy a kapu becsukódik mögöttünk, ő pedig csúszva áll meg előttem, karjait körém fonva és hosszú ideig szorosan ölelve.

– Te jó ég – suttogja remegő hangon. – Jól… jól vagy!?

– Jól vagyok, Daniel – mondom vissza, kicsit nevetve. – Őszintén, ne aggódj…

– Ne aggódjak!? – horkan fel, kicsit elhúzódva, és úgy néz rám, mintha elment volna az