Bólintok, oldalazva lecsúszom a kanapéról, és Kentnek dőlök, hagyva, hogy megtartsa a súlyomat, miközben Gio a lábaimat fogja, és együtt leengednek a nappali padlójára. Janeen már ott van, veszem észre, és törölközőket terít szét. A kiskutya a térdemhez ugrik, ő is aggódik, én pedig erőtlen kezet nyújtok, hogy megsimogassam – vigasztalni akarom szegény párát, még akkor is, ha az eszem máshol jár