~Tamia~

Ez hallatlan volt.

Harminc perce ültünk a fűben, és semmi.

– Érzel valamit? Gyenge a farkasod? – kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.

– Hűha – mondtam, ő pedig halkan felnevetett.

– Sylvester szerencsés, hogy vagy neki – vallotta be, én pedig lehajtottam a fejem.

– Igazad volt, Tamia. Meg kellett volna ragadnom azt a pillanatot, de nem tettem. Az én veszteségem – mondta, én pedig rámosolyog