Julian komoly arccal mér végig… Pislog néhányszor, próbálja értelmezni a szavaimat, mintha csak hallucinálna… – Hogy mondtad?

– Azt akarom, hogy megk… – Julian a karomnál fogva beránt a lakásba, megakadályozva, hogy a trágár kifejezés teljesen elhagyja az ajkamat.

Egy kézzel becsukja az ajtót, ujjai szorosan a karomba mélyednek… Határozott érintése csak még érzékenyebbé tesz.

– Te be vagy állva? – kérdezi Julian komolyan, majd látva, hogy a szememet forgatom, miközben kiszabadítom magam a fogásából, hozzáteszi: – Határozottan be vagy állva.

– Miért nézel rám úgy, mintha elment volna az eszem? – Karba teszem a kezem, amitől a melleim megemelkednek a dekoltázsomban. És meg mernék esküdni rá, hogy ez egy pillanatra odavonzza Julian tekintetét, még ha gyorsan el is fordul.

Hm…

– Mert úgy tűnik, be vagy állva. – Sóhajt egyet, és végigszánt szőke haján. – Hallod egyáltalán, miket beszélsz?

– Igen. Azt akarom, hogy te vedd el a szüzességemet – jelentem ki határozottan, mire ő felmordul. – Figyelj, ennek van értelme! Jóképű vagy, a nők a lábaid előtt hevernek, és te vagy a legjobb az egyéjszakás kalandokban!

– Ezt nem mondhatod komolyan.

– De, igenis komolyan mondom. Ráadásul a barátom vagy…

– És apád legjobb barátja – hangsúlyozza. – Kell említenem, hogy tíz évvel idősebb vagyok nálad?

– Az több tapasztalatot jelent… És egy szűznek pont erre van szüksége!

Julian szárazon felnevet, és ő is karba teszi a kezét. – Tételezzük fel, hogy mindez nem számít. Akkor sem kezdek szűzekkel.

– Miért? – kérdezem csalódottan, vállat vonva.

Felsóhajt, és összeszorítja a fogát… – Angelee, nem szabad így viselkedned csak azért, mert nem jött össze azzal a seggfejjel. Még fiatal vagy, biztosan találkozol majd valakivel, akiért megéri várni…

– Nem, nem azért teszem, hogy visszavágjak neki. – Elfordulok, és járkálni kezdek a lakásban, érzem, ahogy az idegeim pattanásig feszülnek. – Nem érted… Nem arról van szó, hogy ennyi ideig akartam várni.

Julian összeráncolja a homlokát, miközben leülök a bárszékre. – Hogy érted ezt?

– Mert ő szűz lányt akart elvenni, nekem meg négy évig tartóztatnom kellett magam! De miközben én visszafogtam magam, ő fűvel-fával csalt! Négy évig voltam frusztrált, Julian! – Hátravetem a testem, a konyhaszigetnek dőlve, és egy morgással teszem hozzá: – Volt képe azt mondani, hogy olyan vagyok, mint a kedvenc étel, amit a végére hagy, hogy megegye! Komolyan, el sem hiszem, hogy ennyi időt pazaroltam egy olyan gazemberre, mint ő!

Némán közeledik, mintha a feje tele lenne gondolatokkal… és megáll előttem.

Ismét rá emelem a tekintetem, arcomon zavart kifejezéssel.

– Egész idő alatt hozzám sem ért rendesen… Érted, mire gondolok? Nem azért akarom elveszíteni a szüzességemet, mert dühös vagyok Ericre. Csak belefáradtam, hogy egyedül kelljen kielégítenem magam. Hah, idiótának érzem magam.

Julian nagyot nyel – figyelem, ahogy ádámcsutkája lassan megmozdul, magára vonva a tekintetemet.

– Tudod… talán velem van a baj – motyogom lehajtott fejjel, kerülve a tekintetét, és inkább a combom sápadt bőrét bámulom.

– Nem veled van a baj, Angel – mondja Julian halkan, kissé rekedtes hangon.

Amikor szégyenlősen felnézek, és tekintetem találkozik az övével, ő ismét nagyot nyel.

– De, biztos vagyok benne… Képtelen vagyok felizgatni egy férfit… – A hangom elcsuklik a következő pillanatban, amikor Julian kezei széthúzzák a térdeimet, helyet csinálva a testének a nyitott lábaim között.

Kezét a konyhaszigeten nyugtatja, mintha sarokba szorítana, csípőjét az enyémnek préseli, kemény férfiasságát közvetlenül a lábam közének dörzsölve.

Te jó ég.

Visszatartom a lélegzetem, és összeszorítom a számat, próbálva megakadályozni, hogy bármilyen hang kiszakadjon belőlem, és látom, ahogy Julian ajkán halvány mosoly jelenik meg.

– Látod? Nem veled van a baj… – mondja, miközben egyik kezét leveszi a pultról, és végigsimít a karomon, egészen a csípőmig.

Azt hiszem, álmodom…

Gondolataimat félbeszakítja, ahogy Julian magához húzza a csípőmet, és erősebben nyomja magát a legérzékenyebb pontomhoz – és ezúttal nem tudom visszatartani a halk nyögést, ami hangosan kiszalad belőlem.

Julian ajkait bámulom, ahogy lassan kimondja: – Ha valakivel baj van, az biztosan az a seggfej… Különösen, ha ebben a fehérneműben vagy…

Buta mosoly jelenik meg az arcomon, miközben lassan pislogok, és kissé közelebb hajolok: – Tetszett?

– Hogy tetszett-e? – Ő is közelebb hajol, arcunkat még közelebb hozva egymáshoz, kezét a csupasz combomon csúsztatja fel, be a szoknyám alá, vészesen közelítve az ágyékomhoz. – Nehezemre esett elfelejteni… ahogy láthatod.

Kuncogva fonom a lábaimat a dereka köré.

Egyszerűen imádom, ahogy Julian meglepődik, ahogy visszatartja a lélegzetét, és lehunyja a szemét, próbálva elterelni a gondolatait.

Ah, érzem, ahogy melegsége elárasztja a testemet, összekeveredik az enyémmel, és még a kölnije illatát is érzem, ami ínycsiklandóan ivódik be a bőrömbe.

– Nem szabadna ezt csinálnunk… – motyogja, még mindig csukott szemmel, mintha az elméjében vívott csatában a józan ész állna nyerésre…

– És miért nem? – suttogom vissza, ajkammal az állát súrolva, felfelé igyekezve.

– Te… a legjobb barátom lánya vagy…

Lassan csúsztatom a kezem az ingén lefelé, felfedezve az ujjaimat csiklandozó anyagot, míg végül elérem nadrágja derekát. Az ajkamba harapok, és tudom, hogy érzi, mert a fogaim az ő állát is súrolják.

A forrósága a fejembe száll.

Tudom, hogy elveszítem a józan eszemet.

Tudom, hogy nem kéne a kezemet a nadrágjába csúsztatnom, majdnem megérintve a merevedését, ami sajnos már nem ér a bugyimhoz.

És ezt ő is tudja – mert a keze erősen megragadja az enyémet, megakadályozva, hogy folytassam.

– Angel… – A becenevem olyan finoman hagyja el az ajkát, hogy beleborzongok.

– Senkinek sem kell tudnia róla, Julian – suttogom, ajkamat az övéhez emelve, finoman összeérintve a szánkat, miközben ugyanazon a halk hangon hozzáteszem: – Csak egyszer.

– Nem akarlak bántani – mondja szinte suttogva, a számba beszélve. Tekintete intenzív, és látom benne csillogni az éhséget.

Lesütve a szemem, végre megértem, miért nem kezd szűzekkel. Valójában már abból, ahogy hozzám dörgölőzik, érzem, hogy hatalmas. És ennek valószínűleg meg kellene rémítenie, mivel még a saját ujjaimat sem mertem soha feldugni, de… Istenem, annyira kanos vagyok.

Akarom őt.

– Nem érdekel. – Kiszabadítva a kezem a szorításából, végre lejjebb nyúlok a merevedéséhez, amit még a nadrágján keresztül sem tudok rendesen átfogni. Megpróbálom megszorítani, és hallom, amint egy rekedt nyögés szakad fel Julian torkának mélyéről.

A testem olyan forró… mint egy vulkán, ami évek óta a kitörésre vár.

– Julian… – Ez az a cérnaszálnyi józan ész, ami még hiányzott, hogy megtörjön az elhatározása.

Hirtelen megragadja a tarkómat, és egy heves csókba ránt, először megízlelve az ajkamat, mielőtt szétfeszítené, hogy a nyelvét a számba tolja, kellemes borzongást okozva, ahogy az enyémhez ér és összefonódik vele.

És még jobban a csípőjéhez présel, ezúttal pontosan a lábam közé illesztve a férfiasságát, a csiklómhoz dörgölve, miközben a melleimet a mellkasának nyomja, elmélyítve a szenvedélyes csókot…

Míg egyik keze a tarkómat fogva diktálja az ütemet, érzem, ahogy a másik lehúzza a felsőm és a melltartóm pántját, ami talán nem ugyanaz, amit tegnap este látott, de biztosan az emlékezetébe vésődik.

És amikor kiveszi az ujjait a hajamból, és mindkét kezét a csípőmre csúsztatja, arra számítok, hogy leemel arról az átkozott pultról, és az ágyba visz… Valójában Julian úgy is néz ki, mint aki épp erre készül… Csakhogy megszólal a kapucsengő, olyan halkan, hogy alig figyelünk rá.

Ám a második jelzés gyors és sürgető, amitől lassan elválik a szánk.

Szorosan behunyt szemmel, nadrágjában a nedves bugyimnak feszülő, lüktető merevedésével mozdulatlan marad, egyetlen izma sem rándul.

Az égiekhez fohászkodom, hogy ne szólaljon meg újra a csengő, hogy tovább élvezhessem az érintését… De persze nem ez történik.

Julian lehajtja a fejét, és felmordul, láthatóan bosszúsan és csalódottan.

Amikor felemeli zöld tekintetét, és végigméri az arcomat, gyengéden az arcomhoz emeli a kezét, és gyors csókot nyom a számra.

– Mindjárt visszajövök… – mondja, és hüvelykujjával megsimítja az arcomat, mielőtt elhúzódna.

A szívem eszeveszetten ver… olyan gyorsan, hogy majd kiszakad a mellkasomból.

Mi a fenét csinálok?

Összeszorítom a térdemet, próbálva megszabadulni a hasamban eluralkodó bizsergéstől…

– Cathy? – Julian meglepett hangja ránt vissza a hirtelen valóságba.

Ó… Hát persze… A váratlan látogatásom valószínűleg tönkretette a terveit…

A szorongás és a szomorúság keveréke dübörög a mellkasomban, de nagy nehezen lekászálódom a bárszékről, és lehúzom a szoknyámat, miközben megigazítom a hajamat, amit valószínűleg összekócolt a heves csók.

Csók.

Megcsókoltam Julian Adamset…

Apám legjobb barátját.

– Nem, most egy kicsit elfoglalt vagyok… – mondja Julian, karjával elállva az utat a lakásba. De amikor odalépek, és a hátára teszem a kezem, érzem, hogy azonnal megmerevedik.

Ne aggódj, Julian… Nem teszem tönkre az estédet.

– Semmi baj, már megyek is. Köszönöm a tanácsot, hazamegyek. – Kedvesen rámosolygok, majd a magas lányra nézek, aki meglepetten és kissé… dühösen méreget?

Szőke, kék szemű, vékony… Igen, pontosan Julian Adams zsánere…

A tökéletes ellentétem.

Julian félve húzza vissza a karját, és engedi, hogy elmenjek mellette.

Szégyenemben égő arccal, és talán más érzésekkel is, amiket még magamnak sem mernék bevallani, kivonulok a lakásból. De mielőtt hátat fordítanék, egy barátságos mosollyal üdvözlöm ezt a Cathyt.

Lépteim szaporák, és hamarosan már nyitom is az ajtómat, ami szerencsére pont szemben van, így eltűnhetek a szemük elől.

Az ajtó túl hangos puffanással záródik. És ahogy hátamat neki döntöm, lesütöm a szemem, hallgatva, mi történik odakint.

– … Gondolom, akkor most szabad vagy?