Amikor Julian bevezet az irodájába, és becsukja mögöttem az ajtót, már érzem, ahogy a szívem kétségbeesetten dörömböl a mellkasomban. Azt várom, hogy behúzza a függönyt, de ehelyett csak odasétál az íróasztalhoz, és leül.

Olyan áthatóan néz rám, hogy a levegő is kiszorul a tüdőmből.

– Miért nem ülsz le? – kérdezi komoly hangon, amitől pillangók kezdenek repkedni a gyomromban.

Nyelek egy nagyot, és