Julian szavai nem úgy érnek, mint egy ökölcsapás, mégis elrabolják a lélegzetemet, és könnybe lábad tőlük a szemem. Kell néhány pillanat, mire felfogom, mit is mond… hogy azt kéri, tartozzak hozzá.

Nem siettet, nem mozdul, még csak nem is pislog… Csak a szemembe néz, várva a választ, amely eltűnt a nyelvem hegyéről.

Mély levegőt veszek, és összefonódó ujjainkra pillantok, arra, ahogy a kezem tökél