ATASHA SZEMSZÖGE

– Hová megyünk? – kérdeztem, nem mintha annyira sürgős lett volna tudnom. Őszintén szólva jobban aggódtam miatta, mint az úti cél miatt. Hogy így cipel, a karjában tartva, miközben a hóban gázol, biztosan kimerítő lehetett.

Úgy tűnt, órák óta úton vagyunk, bár már elvesztettem az időérzékemet. Legszívesebben nyíltan megkérdeztem volna, nem fáradt-e, nincs-e szüksége megállásra, va