„Háromszázegy… háromszázkettő… háromszázhárom… háromszáznégy….”

Az ujjaimat lábakként sétáltattam végig a faborításon, miközben az ablakmélyedés ülőkéjén gubbasztottam. Fejben számoltam a lépéseket, amiket megtettem, amíg a kezem már nem ért tovább… aztán ismételtem. Hány lépést tudok megszámolni, amíg tizennyolc leszek?

Minden összemosódott, mintha a két idősík megkülönböztethetetlenné vált volna