Délután egy óra körül Jean borús arccal tért haza.

Tyler éppen játékkal múlatta az időt, s amint meglátta anyját, hanyagul odavetette: – Anya, ki húzott fel már megint?

Jean a kanapéra hajította a táskáját, és dühösen lehuppant. – Mindenről az az átkozott Sonia tehet!

– Kicsoda? – Tyler gyorsan letette a konzolt, és közelebb lépett. – Anya, elmentél hozzá?

– Miért találkoznék vele szándékosan? Nemrég futottam össze vele a luxusmárkák terén. Ő és a két szeretője összefogtak ellenem, és megaláztak. Nem tudom, mit csináltak, de amikor ma a barátnőimmel vásárolni mentem, a biztonságiak nem engedtek be, mondván, hogy feketelistára kerültem!

Jean majdnem a fogát csikorgatta dühében, ahogy folytatta: – Összesen öt-hat másik hölgy volt velem, és rajtam kívül mindenkit beengedtek! Micsoda abszurditás! Nem láttad, hogyan néztek rám a többiek, mintha valami alsóbbrendű lény lennék. Á, mennyire gyűlölöm azt a ribancot, Soniát!

Talán mert túl hangosan beszélt, Toby és Tina együtt jöttek le az emeletről.

– Mi a baj?

Toby éppen a mandzsettagombjait igazgatta; kékesszürke ingében rendkívül elegánsan festett.

Tina is kifogástalanul volt öltözve. Hófehér szoknyát viselt, amitől olyan szelídnek tűnt, mint egy liliom.

Jean röviden újra elmesélte az esetet.

Toby enyhén a homlokát ráncolta. – Én már elváltam tőle, neked sem kellene ok nélkül provokálnod.

Sonia nem volt olyan egyszerű eset, mint ahogy az emberek gondolták. A férfi jól ismerte anyja természetét, és csak azért figyelmeztette, hogy a jövőben elkerülje a bajt.

Ennek hallatán Jean még zaklatottabb lett, és lebiggyesztette az ajkát. – Ő provokált engem először, rendben?

Megtorpant. Látva, hogy a páros indulni készül, gyorsan Tinara nézett, és mosolyogva kérdezte: – Tina, hová mentek?

Tina halványan elmosolyodott. – Úgy hallottam, hogy az idős Mrs. Fuller megbetegedett, ezért szeretném meglátogatni.

Jean a szemét forgatta. – És akkor mi van, ha beteg? Miért kéne meglátogatni? Úgy értem...

– Anya – szakította félbe Toby mély, nyilvánvalóan elégedetlen pillantással. – Ő a nagyanyám.

Jean tudta, hogy a fia nem szereti, ha rosszat mond Rose-ról, így nem merte folytatni, helyette inkább legyintve felnevetett. – Akkor siessetek vissza. Szólok a cselédnek, hogy készítse el Tina kedvenc levesét, hogy új erőre kapjon.

Tina megköszönte, és elindult Tobyval.

Végtére is Sonia volt az egyetlen, aki gondoskodott Rose-ról, és az évek során szoros kapcsolat alakult ki köztük.

Bár Tina elnyerte az unoka szívét, Sonia helyét nem vehette át az idős hölgy szívében.

Amikor megérkeztek, Toby nyilvánvalóan látta az idős hölgy távolságtartását Tinával szemben.

Tudta az okát, mégis elhozta Tinát.

Nem volt más célja, mint hogy Tina megismerkedjen a nagyanyjával. Elvégre Tina volt a leendő felesége.

– Nagymama, hoztam néhány táplálékkiegészítőt, amit kifejezetten neked készítettem össze. Kérlek, fogadd el – viselkedett Tina úgy, mint egy illedelmes hölgy, akinek minden mozdulata a tökéletességre volt tervezve.

Az idős hölgy az oldalán feküdt a díványon, arckifejezése kifürkészhetetlen volt. – Túl korai még a „nagymama” megszólítás, csak azután hívhatsz így, ha összeházasodtatok. Ráadásul öreg és gyenge vagyok, nem merok csak úgy meginni bármit, amit mások ajándékoznak. Inkább vidd vissza.

Tina kissé zavarba jött, és az ajkát harapdálva nézett a mellette álló férfira, mintha segítségért könyörögne.

Ezt látva Toby a védelmére kelt. – Nagymama, ez Tina kedves gesztusa.

Rose mégiscsak sokat látott asszony volt. Egyetlen pillantást vetett Tinára, és azonnal tudta, mit gondol a lány. – Nos, valóban figyelmes – olyannyira, hogy még a kisunokám feleségét is kifúrta.