Franklin úr tekintete kényelmetlenül pásztázott a két alak között. Egy pillanatig habozott, majd hirtelen egyik kezével eltakarta a szemét.

– Ó, egek! Az öreg szemeim már nem látnak jól. Ne törődjenek velem, folytassák csak, amit csináltak.

És minden egyes szónál lassan apró lépéseket tett hátrafelé, a pavilon kijárata irányába.

Szavai végül visszarántották Soniát a valóságba, és amikor ráeszmélt,