Natalie felvont szemöldökkel méregetett, miközben az ujjaival dobolt. Természetesen értettem, mire akar kilyukadni.

– Részben igazad van. Valóban lefeküdtem egy férfival, de az nem Justin volt.

Justin nevének említésére elöntött az undor.

Te jó ég! Tényleg vak voltam, hogy beleszerettem egy ilyen visszataszító alakba!

– Micsoda? Egy másik férfival csináltad? Mi történt pontosan?

Natalie tágra nyílt szemekkel bámult rám, a szemei majd kigúvadtak a döbbenettől, amit a korábbi megjegyzésem váltott ki belőle.

Látva a reakcióját, elmeséltem neki, hogyan kaptam rajta Justint és Mabelt az ágyban, amikor előző este hazatértem a közös otthonunkba.

– Mi? Justin tényleg képes volt ilyen aljasságra? Micsoda rohadék!

Miután végighallgatta a magyarázatomat, Natalie ugyancsak dühbe gurult, és szidni kezdte Justint.

– Ó, tényleg. És mi lesz a mai esküvővel? Ma kellett volna férjhez menned!

Ahogy ez eszébe jutott, aggodalmasan nézett rám.

– Az esküvő elmarad – feleltem halkan.

De ahogy kimondtam ezt a pár szót, még mindig élénken éreztem azt a kínzó fájdalmat, ami akkor hatalmába kerített.

Évek óta vártam erre az esküvőre, és minden egyes részletét személyesen szerveztem meg. Minden időmet és energiámat beleöltem, de mindez hiábavaló volt!

– Fáradt vagyok, Natalie, szeretnék pihenni.

Bár undort éreztem minden alkalommal, amikor Justin eszembe jutott, mégis ő volt az a férfi, akit hét kerek éven át szerettem. Így hát hazugság lenne azt állítani, hogy teljesen hidegen hagyott a dolog.

Most csak egy kiadós alvásra vágyom, és arra, hogy elfelejtsem őt. Ha felébredek, egyszerűen úgy teszek majd, mintha sosem létezett volna az életemben!

Tudva, hogy szenvedek, Natalie szó nélkül távozott.

Nem tudom, mennyi ideig aludtam, de amikor felébredtem, lármát hallottam a nappaliból, és mintha Justin hangját véltem volna felfedezni.

Natalie láthatóan vitatkozott vele.

Amint kinyitottam a hálószoba ajtaját, azonnal megpillantottam Justint, aki a nappali kanapéján ült. Natalie arcán viszont a düh kifejezése ült.

– Anna – szólt utánam sietve Justin, amint észrevett.

– Mit keres itt, Xenakis úr? Magát nem látják itt szívesen!

Elfojtva a késztetést, hogy odarohanjak hozzá és kérdőre vonjam, miért árult el, szándékosan közömbös arckifejezést erőltettem magamra.

– Anna, a tegnap esti incidenssel kapcsolatban...

Justin felállt, és bűntudattal a szemében elindult felém.

– Miért? Talán le akarod írni, milyen szenvedélyes volt a tegnap éjszakád a legjobb barátnőmmel, épp az orrom előtt?

A hangom gúnyos volt, a bennem lévő harag pedig a felszínre tört.

Elvégre ő volt az, akit egykor mélyen szerettem, így még mindig fájt, amikor felidéztem a csalását és árulását.

– Tudom, hogy hibáztam tegnap este, Anna. De Mabel és én igazán szeretjük egymást. Én...

Mielőtt befejezhette volna a mondatot, félbeszakítottam. – Elég! Köztünk mindennek vége, úgyhogy nem kell magyarázkodnod nekem, Justin Xenakis! Nem azt mondtad, hogy kényszerítettelek a házasságra? Most mondom neked: szabad ember vagy!

Ő csalt meg engem, ő feküdt le a legjobb barátnőmmel, sőt, még gyereket is nemzett neki! És most azt mondja, hogy szeretik egymást! Milyen végtelenül ironikus! Ha szeretik egymást, vajon minek tekintett engem az elmúlt hét évben?