Szótlanul hagyjuk el Zion szobáját. Senki sem beszél. Egészen addig, amíg át nem lépjük a falkaház küszöbét, és elég mélyen nem járunk az erdőben ahhoz, hogy még az árnyékok is biztonságosabbnak tűnjenek a Tolaris folyosóinál.

– Mondjátok, hogy nem fontolgatjuk ténylegesen, hogy hiszünk nekik – mondja végül Noah halkan, dühösen.

– Náluk volt a takaróm – mormogom, ujjaim ökölbe görbülnek az oldalam