Felemelte a kezét, és néhány lépésnyire tőle a levegő elcsendesedett és kifényesedett, akár egy veretésre váró, polírozott érme.

– A kapu élesítve – jelentette ki.

Noah megborította a csípőmet, visszairányítva a tudatomat a testembe.

– Utána itt készítünk ebédet a gyerekeknek – mondta olyan gyakorlatiasan, mintha imát mondana. – Ahol csak lehet, hétköznapinak tartjuk meg a napot.

– Hétköznapinak –