Az iskola parkolója már zsong, mire begördülünk. Kiszállok az autóból, a táskámat hanyagul a vállamra vetve, Tyler pedig mellém zárkózik, mint mindig. Ujjai súrolják az enyéimet, majd gyengéden összefonódnak velük.

Tegnap este beszélgettünk.

Tényleg beszélgettünk.

Újra bocsánatot kért – ezúttal lassabban, tudatosabban. Megígérte, hogy jobb lesz. Kevesebb bulizás. Kevesebb eltűnés, amikor szükségem