A szállás felé vezető út csendben telik. Penny halkan dúdol mellettem, szeme a suhanó fákat követi, és tudom, hogy próbálja tompítani a történtek élét.

De én még mindig dühös vagyok.

Nem azért, mert azok a fickók verekedni akartak – a fenébe is, ez már gyakorlatilag rutin. Mindig van valaki. Egy bárban. Egy edzőteremben. Valami kölyök, akinek túl nagyra nőtt az egója. Vagy ami még rosszabb: valódi