Sötét van, amikor kinyitom a szemem. Nagyon, nagyon sötét.

Az egyetlen fény a kandalló lágy, pislákoló borostyánszínű parazsa, amely táncoló és nyújtózkodó árnyékokat vet a falakra. Pislogok, próbálok alkalmazkodni, fejem nehéz, testem pedig annyi melegségbe burkolózva, hogy legszívesebben újra lehunynám a szemem.

De aztán rájövök, min fekszem.

Ez nem matrac. Túl forró, túl szilárd, túl élő.

Ez As