**Alora szemszöge (folyt.)**

Nem tudom miért, de a könnyeim hullani kezdtek. Itt volt... végre itt volt. Egy halk zokogás szakadt fel belőlem; próbáltam visszatartani, de nem tudtam. Kitárta a karját, és ennyi elég is volt. A rövid távolságot futva tettem meg felé, és a karjaiba vetettem magam. Szorosan átölelt, egyik karja a derekam körül, mint egy törhetetlen acélpánt, a másik a gerincem mentén,