Nem volt elég közel, elég mélyen. Körül kellett ölelnie, meg kellett töltenie. Karjait a válla fölött, a háta és a matrac közé csúsztatva, mellkasát a sajátjához emelte, és rányomódott. Lihegve, eszeveszetten, lángolva, szájukat összeforrasztotta, és még egyszer mélyen behatolt belé. A nő ismét egy rándulással és egy nyögéssel válaszolt. És még mindig nem volt elég. Soha nem is lesz az.

Keményen,