Minden izomlázzal ébredt ott, ahol számított.

Nyak. Combok. Hát. Állkapocs.

Az a fajta izomláz volt ez, ami nem fájdalom – hanem *emlék*. Róla. Arról, amit hagyott neki csinálni. Amiért könyörgött neki. Amit *elvette* tőle, mintha az övé lenne.

És az is volt.

Az oldalára fordult, keze kinyúlt–

Üres lepedők, hideg.

A lány citrusos-édes illatának halvány nyoma még a párnába tapadt.

***Örülök, hogy e