A láz olyan volt, mint a tűz, amely majdnem elevenen elégette Stellát. Amikor végre felébredt a kómából, a kinti napfény már lágyabb volt, nem olyan perzselő, az ősz hűvösének leheletével.

A kórházi ágyon feküdt, üveges tekintettel bámulva a mennyezetet. Szemei üresek voltak, mintha a lelkét kiszívták volna belőle.

Nola és Mary mellette virrasztottak, arcukon aggodalom tükröződött, de egyikük sem